A babák gyermekkorunk egyik legalapvetőbb játékszerei, szinte minden kisgyereknek volt legalább egy. Újabban a horrorfilmek kedvelt eszköze, hiszen jónéhány darab képes ráhozni az emberre a frászt. Ez most sem lesz másként, 3 vélhetően megszállt baba történetét ismerhetjük meg, akik tulajdonosaik életét a végsőkig megkeserítették.

 

Annabelle

A horrorbaba ikonikus alakját mindenki ismeri, hiszen a Démonok között univerzum kulcsfigurájáról van szó. A film tartalmaz valóságos elemeket, ám tulajdonképpen a baba eredetéről, kinézetéről és tetteiről jócskán kiszínezett végeredményt kapunk. Nem kell félni, Annabelle a valóságban is legalább olyan rémisztő, mint a mozivásznon! A történet 1970-ben kezdődik, ahol egy édesanya szeretné meglepni babagyűjtő lányát egy hiányzó darabbal. Donna használtan kapta Annabelle-t, aki hamar a főiskolai diáklány albérletének éke lett. Barátnője Angie is szerette a bábút, a rongybaba kitüntetett helyet kapott a lányok szobájában. Más nemigen osztozott a barátnők örömében, több látogatójuk is azt vallotta, a baba félelmetes kisugárzása nyugtalanította őket. Ez persze nem is volt véletlen. Donna és Angie a bábú érkezése után furcsa dolgokat tapasztalt. Eleinte csak a fura helyváltoztatások tűntek fel a lányoknak. Míg Donna az ágyán hagyta Annabelle-t, pár órával később a kanapén találta meg, holott nem tartózkodott senki a lakásban. Angie tisztán emlékezett arra, hogy a babát leültette Donna szobájába, ám mire hazaértek az órájukról, az a folyosón állt. Ez azért is volt különös, mivel Annabelle a filmbéli változattól eltérően rongybaba volt. Előfordult olyan eset is, segélykérő üzeneteket találtak pergamen darabokon, holott a háztartásban egyáltalán nem volt fellelhető semmilyen formában. Annabelle egyre több furcsaságot produkált, ezért a rémült lányok egy médium segítségét kérték. Megtudták, hogy a környéken egy Annabelle nevű kislány holttestére bukkantak, aki valószínűleg zaklatott halála miatt nem tudott átlépni a túlvilágra, így a babát szállta meg, hogy Donna és Angie társaságát élvezze. Az egyetemisták kedvesnek találták a kislány szellemét, így megengedték, hogy velük maradhasson. A dolgok ekkor kezdtek valóságos rémálommá válni. A lányokon és hozzájuk látogató barátaikon karmolás és harapás nyomok keletkeztek, állandó motoszkálást hallottak abból a helyiségből, amiben Annabelle épp volt, ráadásul mindenkit, aki érintkezett a babával, rémálmok gyötörtek. Donna folyton azt érezte, valaki figyeli, kedélyállapota folyamatosan romlott. Ugyanez Angie-re is elmondható volt, így mikor legjobb barátjuk, Lou testén egyértelmű jeleit látták démoni bántalmazásnak, a Warren házaspárhoz fordultak, akik köztudottan paranormális események kivizsgálásával foglalkoztak. A babáról megállapították, hogy nem egy kislány szelleme szállta meg, hanem valószínűleg démoni erők uralják. Warrenék szentelt vízzel próbálták megfékezni a démont, ám csak ideig-óráig volt hatásos a módszer, így a házaspár egy biztos üvegvitrinbe zárta az otthonukban, ahol azóta is arra vár a lény, hogy kiszabadulhasson.

Robert

Az 1800-as évek végén egy Robert nevű floridai kisfiú csodás ajándékot kapott. Szolgálójuk úgy gondolta, meglepi a gyereket, aki felettébb örült a kedves ajándéknak. Többeknek nem tetszett a dolog, mivel köztudott volt az asszonyról, hogy előszeretettel ásta bele magát a feketemágia világába. Robertet ez nem érdekelte, hosszú órákon keresztül játszott új barátjával. Sokat beszélt hozzá, a ház személyzetének úgy tűnt, mintha valaki válaszolna is neki olykor. Robert a megszállottja lett a babájának, az eleinte gyermeki játék valami egészen különös dologgá fajult. A szolgálók tisztán hallottak egy démoni, mély hangot, ami a fiúhoz beszélt. A kisfiú egyre zárkózottabb lett, a baba pedig mintha önálló életre kelt volna. Több szobalány is írt arról, hogy a figura szobáról szobára járt, a hátuk mögött pedig suttogó hangokat hallottak a bábú felől. Az eleinte különös jelenések egyre inkább a tettlegesség felé haladtak, ugyanis a ház ura és úrnője többször is arra ért haza, hogy az otthonuk teljesen fel van dúlva. A bútorok és vázák törötten hevertek mindenfelé, ám Robert azt állította, a baba tombolt, neki semmi köze a pusztításhoz. Persze senki sem hitt neki. A szülők halála után Roberté lett az ingatlan, aki továbbra is különös viszonyt ápolt a furcsa babával. 1972-ben bekövetkezett halála után eladták az ingatlant, az új vevők pedig nem is sejtették, mekkora meglepetés várja őket a padláson. A takarításkor felfedezték a tetőtérben heverő babát, akit az új kisgyerek a háznál örömmel vitt a szobájába. A boldogság azonban nem tartott sokáig, a kislány egyik nap halálra rémülve kérlelte a szüleit, szabaduljanak meg a babától, mert az meg akarta őt ölni. Ez esetben a szülők nem tétlenkedtek, Key Westbe szállították a bábút, ahol egy múzeum örömmel állította ki hátborzongató történetével. Maga a baba is a Robert nevet kapta első tulajdonosa után, és a mai napig úgy tartják, hogy gőgös természete miatt szeret kiszúrni a látogatókkal. Aki engedély nélkül készít képet a démon bábúról, azt onnantól rossz érzés, fejfájás, levertség gyötri, és egészen addig nem fejeződik be, amíg a babától bocsánatot nem kér.

Elmo

1996 óta Elmo az egyik legnépszerűbb gyerekjáték a piacon. A gyerekek nagy kedvence szőrös kis piros figura, épp ezért olyan bizarr az az eset, ami a Bowman családdal történt. Ünnepi szezonban szinte lehetetlenség beszerezni népszerű játékokat, mivel rögtön elkapkodják a boltok polcairól. A Bowman családnak azonban szerencséjük volt, épp el tudtak csípni egy utolsó darabot a népszerű beszélő Elmo kiadásból. A 2 éves fiú, James nagyon örült a szőrös figurának, mivel Elmo volt a kedvence. Úgy tűnt, a lehető legjobb ajándékot sikerült kiválasztani a kisfiúnak, aki egy pillanatra sem engedte el új játékát. Egy nap az anyuka érdekes dologra lett figyelmes. A baba mintha teljesen más hangon szólalt volna meg, mint kellett volna. Ekkor tűnt fel a nőnek szintén az is, hogy mit is mond a kisfiúnak Elmo: „Megölni Jamest!”. A nő halálra rémült, és elvette a gyerektől a játékot, aki olyan fáradtnak tűnt, mintha egy hete nem aludt volna. Nem tudta hová tenni a dolgot, úgy tűnt, James mindig legyengül, mikor Elmóval játszik. Az eset nemsokkal később újra megismétlődött, ám az anyuka még mindig azt hitte, hogy valamit nem jól ért. Egyik este, mikor épp tévét néztek, a semmiből felcsendült Elmo éneke, aki sorra csak azt hajtogatta, hogy meg kell ölni Jamest. A család felhívta az ügyfélszolgálatot azzal a problémával, hogy a játék valószínűleg elromlott, mivel nem azt a szöveget mondja fel, amit a többi darab. Megoldásként azt javasolták, cseréljenek elemet a figurában. Ezt meg is tették, ám mintha ezzel csak olajat öntöttek volna a tűzre, Elmo egyre haragosabban ismételte újra és újra, hogy meg kell ölni Jamest. A játékot végül visszavitték a boltba, azóta nem tudni, mi lett végül a baba sorsa. Az eset azért is megdöbbentő, mivel ez az egyetlen Elmo figura, aki ilyesmit mondott, ráadásul az is különösen érdekes, miért pont annak a kisfiúnak a nevét használta, akihez végül került. Ezt még az sem tudhatta, aki esetleg ezt a félelmetes szöveget programozta a figurába.