Számos olyan csel van, amit az élelmiszeripar képes bevetni azért, hogy megnövelje a fogyasztást, ám ezzel arányosan csökkentse a kiadásokat is. Olykor riasztó, mi mindenre képesek az élelmiszergyárak, ha a maximális eladhatóság a cél.

Pazarló életet élünk, ez nem csupán konspiráció. Naponta több tonnányi étel landol a kukákban, amik gyakorlatilag még bőven fogyaszthatók lennének. A szavatossági idő sok esetben megtévesztő lehet, mivel nem az étel romlandóságát mutatja, hanem azt az ideális állapotot, amit a gyártó ígér. Joghurtok esetébe a szavatossági idő lejárta azt jelzi, hogy kezd elválni a víz és a massza, amit gyakorlatilag egy keveréssel meg lehet oldani – a termék tehát nem romlott. Nem biztos azonban, hogy minden körülmény adott a fogyaszthatósághoz (hiszen nyáron a kamrában is hamar „kefir” lesz a tejből), de nem kell azonnal megrémülni, ha valamely élelmiszernek lejárt a szavatossági ideje. Félnivalónk inkább mástól lehet, ami nem más, mint az élelmiszeripar pofátlan trükkjei, amikkel gyakorlatilag átverik a vásárlókat. Ne is menjünk messzire, kezdjük mindjárt a tejtermékekkel!

Színezékmentes joghurtok

Mivel nem szeretjük az E-számokat látni a címkéken, ezért a gyártók ügyes trükkhöz folyamodtak. Köztudott, hogy a gyümölcsjoghurtok maximum egy vékonyka szelet epret vagy egy negyed banánt tartalmaznak, amivel nemigen lehet megszínezni a finomságot. Mivel vonzó lehet a vásárló számára, hogy színezékmentes ételt tesz a kosarába, ezért az úgynevezett tiszta címke elvet alkalmazzák az előállítók, akik ugyanis mesterséges anyagok helyett mással színezik meg a masszákat. Az eper esetében céklalevet adnak a joghurthoz, amitől kellemes, rózsaszínes árnyalatot vesz fel az étel. Durvább esetben az ízfokozókkal is hasonlóan trükköznek. A címkén nem találni a készítményekre utaló nyomokat, ám valójában glutamát helyett élesztőkivonattal dolgoznak, ami ugyanolyan hatást ér el, mint az E-számos társa, mégsem számít jogilag ízfokozónak. Mi következik ebből? A gyártók átverik a vásárlókat – még prémium minőségű élelmiszerek esetén sem lehet 100%-os pontossággal megmondani, hogy valóban természetes összetevőket tartalmaznak az ételek. Sajnos több mint valószínű, hogy nem.

Szeletelhető víz

A húskészítménye közül a sonka az egyik legkétesebb termék, amivel dolgunk lehet. Először is tisztában kell lenni azzal a ténnyel, sonka alatt nem ugyanazt értjük, mint a legtöbb gyártó. Az elvárásunk az volna, hogy egy állatból származó húst kapunk, ám egy ügyes trükkel ezt megkerülik. Mivel minél nagyobb a sonka, annál vonzóbb a vásárlónak, ezért a gyártók ragasztásos technikával igyekeznek térfogatot növelni. A húsdarabokat egyenként egymás mellé illesztik, majd bevonják egy thrombin nevű enzimmel, és kész a varázslat. A húscafatokból egységes, egész hússzeletnek tűnő szörnyet kapunk. Sajnos nem tudni, ezek hol és milyen mennyiségben fordulnak elő, mivel kevés gyártó tünteti fel a ragasztott hús megnevezést a címkéken. Ezt az eljárást mi magunk is meg tudjuk csinálni otthon, mivel különféle weboldalakról beszerezhető az enzim.

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Ugyan nincs egészségkárosító hatása a marha- és sertésvérplazmából készült húsnak, ám a gyártók megkárosítják a felhasználót azzal, hogy nem azt a terméket kínálják, amit valójában ígérnek. Furcsa lehet olvasni, hogy a megvásárolt húsaink csak 50% hústartalommal bírnak. A többi keményítő és víz, amik térfogatnövelőként funkcionálnak, ezért zsugorodik össze túlzottan is az általunk vásárolt hús sütéskor. Ez a csalás nem csak az olcsóbb húsokat érinti, Németországban több csúcskategóriás sonka esetében derült fény a csalásra, ami pusztán DNS-teszttel volt kimutatható.

Kamu tengeri herkentyűk

Beláthatjuk, olyan mennyiségű tengeri állatot megvásárolni, amit a polcokon kínálnak, csillagászati összegbe kerülne. Sok olcsóbb terméket találni viszont, ami komoly aggodalomra adhat okot – nem is véletlenül. A tehetősek abszolút befutó étele, a kaviár megtalálható földi halandóknak is elérhető áron. Mi lehet vele a probléma? – gondoljuk. Lényegében csak annyi, hogy feketére színezett makrélát kapunk a pénzünkért. Az orosz csomagolású kaviár megtévesztő lehet, azt gondoljuk, onnan nem származhat hamis étel, ám még az is előfordulhat, hogy abban a termékben sem igazi kaviárt találunk. Érdemes ellenőrizni vásárlás előtt a címkét, mivel azon szerencsére fel van tüntetve a színezék és a makréla is. A garnélák szerelmeseinek is van egy rossz hírünk, ugyanis a nagyméretű falatkák még csak hírből sem találkoztak az igazi állattal. A gyártók ugyanis olyan halhús fehérjét használnak, amit egyébként nem tudnának eladni, majd a kapott masszát ízfokozóval és tartósítóval kezelik, végül garnéla formájúra préselik, és annak megfelelően színezik. Az olcsó halhús tehát megfelelő formával és színnel akár tisztított garnélaként is eladható. Még mindig maradjunk a tengerek lakóinál, ugyanis a nagykereskedésekben kapható lazac sem épp az, aminek elsőre látszik. Óriási botrány kerekedett, mikor kiderült, mekkora különbség van lazac és lazac közt. Beláthatjuk, hatalmas mennyiségű halat kellene kifogni az emberiség ellátása érdekében, ezért úgynevezett szaporító medencékben tenyésztenek halakat. Az itt nevelkedett állatok élettere igen kicsi, van olyan szaporító medence, ahol 60 000 hal nyüzsög egymás mellett, ráadásul étrendjük is kukoricából és pelletből áll, holott a lazac ragadozó állat.

A nem megfelelő tartási körülmények és az étrendből fakadó hiányosságok miatt immungyenge állatokat szaporítanak, amik húsa meg sem közelíti azt a minőséget, amik vadonélő társaikból nyerhetők. A halakban lakozó fertőzések és az ételből felszívódó növényvédőszerek káros hatásairól nem is beszélve. Sok gyártó igyekszik elkerülni a silány minőségű lazac feldolgozását, ezért egyszerűbb trükkhöz folyamodnak: olcsó tőkehalfilét szervíroznak lazac címke alatt. A füstölt lazac élénk, piros színét ételszínezékkel érik el, amit szerencsére szintén kötelezően feltüntetnek a címkén, így lehet védekezni ellene.

Olcsó fagylalt

Az albán „fagyimaffia” óriási gondot jelent a hazai cukrászoknak, akik nehezményezik, amiért létezhet egyáltalán olcsó fagyi. Míg egy cukrászdában közel 300 forintos áron mozog egy gombóc fagyi – ami nem is nagy, addig az albán fagyizókban feleannyi pénzből kétszer akkora adagot kapni. A probléma csupán az, hogy míg a cukrászoknál tudjuk, miből készülnek a hűsítő édességek, addig a spúr verziónál nem tudni, mit eszünk meg pontosan. A gagyifagyi leginkább pálmazsírból, olcsó tejporból és mérhetetlen sok levegőből készül, amik mindössze párszáz forintból előállíthatók. Színezéket, mesterséges tartósítószereket és ízfokozókat is kevernek a mixbe, ami fogyasztható étel helyett inkább gumibelsőre hasonlít. Mivel főleg színezett levegőt vásárolnánk a pénzünkért, elvégezhetünk egy kísérletet – a gagyifagyit hagyjuk megolvadni, és nézzük meg, mi marad utána. Sajnos nem sok, így ismét áldozatul eshetünk az élelmiszeriparnak, ha a minőség helyett a mennyiségre koncentrálunk.

Hamis méz

Hazánkban egyre több gyártóról derül ki, hogy hamis mézzel dolgozik. A méhészek a legszebb üvegekbe palackozzák az aranysárga szirupot – ami sajnos sok esetben valóban csak szirup, ugyanis sosem látott sem virágot, sem méhet. Kristálycukorból, kukoricaszirupból például mézállagú cukorszirup készíthető, ami kellő színezéssel bármelyik laikusnak eladható friss virágmézként.

Esetenként az érlelődő mézet méhek készítik, ilyenkor azonban a méhészek beleavatkoznak a folyamatba, és eltávolítják azt a kaptárból, majd maguk érlelik meg a gyorsabb ütemű érési folyamat miatt. Sokan ezt nem tartják hamisításnak, ám ez is annak számít, mivel a méz elkészítésének folyamatába senki sem avatkozhat bele, máskülönben hamis mézről beszélünk.

Sajnos manapság egyre nehezebb kideríteni, mi kerül a boltok polcaira. Nem bízhatunk semmilyen márkában, de még csak a csomagolásoknak sem, hiszen a gyártók pusztán a jogi kereteket veszik figyelembe, ahol mindig találni kiskaput, amivel észrevétlen marad az ételhamisítás.