Elszánt tudóscsoport döntött úgy, kiderítik, léteztek-e a Bibliában fellelhető lények, és ha igen, mik lehettek pontosan.

A Biblia számtalan hihetetlen lényt reprezentál, az egészen apróktól az óriási méretűekig szinte mindent megtalálhatunk. Felvetődött azonban a kérdés, biztosan minden a képzelet szüleménye? Nem lehet, hogy a metaforákon túl ott lapulhat a valóság az ódon sorok között? Egyes lények valamivel hétköznapibbak, mint gigászi társaik, amikről az az elképzelésünk, nem férnek bele a modern állatvilágról alkotott képünkbe. Vagy mégis?

Az Édenkert kígyója

Azt gondolnánk, egy hétköznapi jelenségről van szó, hiszen kígyókkal bárhol találkozhatunk. Felkavarja viszont az állóvizet, ha megvizsgáljuk az eredeti iratokat, ott ugyanis nem kimondottan kígyóról van szó: mivel annak lába volt. Ősi sárkányként, kígyóként hivatkoznak a sátánra, aki megkísértve az emberpárt elősegítette a bűnbeesést. Az Újszövetségben több visszautalást találhatunk a kígyó sárkány megfelelőjére, ezért többen is úgy gondolják, a ma élő kígyók egészen máshogy néztek ki, mint az édenkerti példány. Ezt alátámaszthatja az is, hogy Isten átokkal sújtja az állatot: „hasadon csúszol ezentúl, és a föld porát eszed” – a kígyó lábait tehát leszakították, így nyerte el mai formáját. Milyen állatra utalhat akkor ez a lábas kígyó? Létezhetett egyáltalán? A kutatók magából a kígyó megnevezésből indultak el, amit az ókori ember több hasonló állat kategorizálására is használt. Nagy segítségükre voltak a középkori bestiáriumok, amik előszeretettel mutattak be különleges lényeket is. Néhány 1300-as évekből származó darab foglalkozik az édeni kígyó kilétével, több lehetséges változatot is felvázolva az olvasók számára. Az egyik a szalamandra, ami sem az ókorban sem a középkorban nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Előszeretettel irtották őket, mivel azt hitték róluk, átkot szór az emberre, betegséget és halált hoz arra, aki találkozik velük. Kutakat, gyümölcsöket mérgeztek meg a hiedelmek szerint, ami sokak életét követelte (ma azonban tudjuk, a szalamandrák mérge aligha lenne képes megölni egy embert). Egy érdekes egybeesés a bibliai kígyóval: mikor Éva maga meséli el a bűnbeesés történetét, azt állítja, a kígyó megmérgezte a vágyakozás mérgével a tiltott gyümölcsöt.

Egyes paleontológusok és biológusok úgy vélik, annyira nem is rejtélyes az ősi kígyó kiléte, mivel a négylábú gyíkok és a kígyók tulajdonképpen egy közös őstől származnak. Egyes kígyófajok hátsó lábainak maradványai apró sarkantyúk képében ma is megtalálhatók, így a közös ős elmélete fosszilis bizonyítékokkal megerősödni látszik. Ma is akad azonban egy gyík, amely testével leginkább egy kígyóra emlékeztet, ám valójában a gyíkok családjába tartozik. Az ásógyík a föld alatt él, a vakondhoz hasonló járatokat fúr magának a földbe, és azokon keresztül közlekedik. Külsője meglehetősen bizarr, pikkelyek helyett bőr fedi a férgekéhez hasonló testét. Úgy tűnik, a két lehetséges jelölt közül inkább a szalamandra felé billen a mérleg, ha választani kell, mégis érdekes belegondolni, milyen különleges külsejű gyíkfélék létezhettek, amik létezéséről talán ma még nem is tudunk.

Az ősi sellők

Újabb fejtörőhöz érkeztünk, ami nem más, mint a sellők legendája. A nem is olyan újkeletű lények már a sumérok hitvilágába is beköltözött, ugyanis istenként imádtak egy félig férfi félig hal teremtményt. A Bibliában az izraeliták ellenségei, a filiszteusok imádták Dagont, a sellő külsejű istent.

A tengeri nimfák legendája régóta foglalkoztatja a kriptozoológusokat is, mivel olyannyira elterjedtek a világban, hogy az nem lehet véletlen. Több lehetséges magyarázat is érkezett a mitikus lények kilétének megfejtésére. A legnépszerűbb, hogy manátuszok vagy fókák lehetnek a sellők ősei, hiszen furcsa kinézetük ellenére igen emberien viselkednek. A manátuszfélék képesek ülő emberi pózhoz hasonlót felvenni, úgy szoptatják kicsinyeiket, távolról nézve pedig emberi törzshöz és farokúszóhoz hasonló látványt nyújtott. Kecsesebb rokonaik, a fókák pedig hangjukkal csaphatták be a hiedelmektől rettegő hajósokat, hiszen az egymással folytatott kommunikációjuk során számtalan emberi kiáltáshoz hasonlatos hangot képesek kiadni.

Akad azonban egy egészen más elképzelés is, ami fenekestül felforgatja a Dagonról kialakított képet. Ez nem más, mint a Biblia kapcsán oly gyakran felmerülő probléma: a félrefordítás. Maga a Dag szó halat jelent, innen származhat tehát a félig ember, félig halisten képe, ám a héber dagan szó búzát jelent, így Dagon valójában nem halisten, hanem a termékeny föld védelmezője volt – ami nehezen lehetne egy tengeri élőlény. A félrefordítás miatt kaphatott szárnyra a pletyka, miszerint hal és ember keverék lények élnek a tengerben. A hiedelmek hatására pedig nem csoda, hogy az ijedt és kíváncsi hajósok a fókákat sellőknek nézték. A középkor amúgyis nagy sellőmániával itatódott át, talán épp e kis szócska félrefordításának eredménye ez.

Jónás cetje

A Biblia szerint Jónás Isten ellen elkövetett vétke miatt jutott a sorsra, hogy egy óriási cet elnyelje. A tengeri óriásokról szóló legendák szintén nagyon elterjedtek voltak a tengerészek körében. Olykor-olykor felbukkant egy hatalmas farokúszó vagy hát, ám az állat kinézetét illetően hamar meglódult a matrózok fantáziája. Hatalmasabbnál hatalmasabb lények kezdték félelemben tartani a hajósokat, akik agresszívnak és emberevőnek képzelték a tenger mélyének óriásait. Elképzelhető, hogy a Biblia megszületésének korában sok olyan lény élt a tengerekben, óceánokban, amikkel ma már nemigen találkozhatnánk, így adott a rejtély, vajon Jónás cetje létezett? Az első fontos vizsgálati szempont nem más, minthogy vajon akad-e akkora élőlény, ami képes egészben lenyelni egy embert, ráadásul úgy, hogy az túl is élje? Első körben a cápákat kizárhatjuk a körből, mivel azok mérete és fogazata is arra alkalmas, hogy áldozatait nagy vérfürdő közepette darabokra tépje. Még az ősibb, 10 méternél is hosszabb cápák esetében sem biztos, hogy Jónás túlélte volna a találkozást.

A cetcápa és az óriásszájú cápa már reálisabb elképzelés lehet, hiszen mindkét faj planktonevő, azonban méreteiknél fogva ezek az állatok sem lennének képesek egészben lenyelni egy embert, ugyanis a planktonokat szűrő rendszer nagyon szűkössé teszi a helyet az állatok torkában. A bálnák szintén ebből az okból kizárhatók, ugyanis hiába a hatalmas termet, képtelenek volnának lenyelni egy embert. Elképzelhető, hogy e hatalmas élőlény valójában egy metafora lenne? Csavarva egyet az elméleten, ezúttal nem a metaforát ültetjük át valósággá, hanem a lény képéből alkotunk szimbólumot. Létezett ugyanis a cet csillagkép, ami a tél leghosszabb éjszakáin mutatkozik meg teljes hosszában. A hajósok közti monda vezette rá a kutatókat a megoldásra, miszerint akik akkoriban hajóztak, három napig voltak a cet gyomrában. Jónás tehát nem ténylegesen került egy tengeri lény belsejébe (ahol az erős gyomorsav egyébként hamar felemésztette volna), hanem jelentheti ez a három napot, amit a vízben töltött, miután kidobták a hajósok, vagy átvitt értelemben a bűnéért elnyelte őt a sötétség, amely bűnbocsánat hiányában fel is emésztette volna. E történet lehet, hogy csupán az emberi természet okozta baljós eseményeket festette le mindennemű misztikumot mellőzve.

A leviatán

A víz alatt maradva újabb tengeri szörny félelmetes leírására bukkanhatunk, ami nem máshoz tartozik, mint a leviatánhoz.

Ez az óriási tengeri szörny számos történet szereplője, riasztó ábrázolása pedig a Bibliában sem elhanyagolható. Hatalmas szája éles fogakkal teli, forró leheletétől felforr a tenger, hosszú, tekergőző teste pedig leginkább egy hatalmas kígyóra emlékeztet. E leírás alapján egy titokzatos, ma is előforduló élőlényre gondolhatunk, ami nem más, mint a szíjhal. Élő példánnyal igen ritkán találkozni, mivel a nagyon mély vizet kedveli. Első felbukkanásával óriási riadalmat keltett. A hatalmas szemű, kígyószerű hal teste akár 11 méter hosszú is lehet, így bőven beillene a leviatán rokonának. Egyetlen dolog hibádzik csak, ennek az állatnak nincsenek a Bibliában is emlegetett hosszú, éles fogai, mivel planktonokon él, békés természete pedig nem fér össze az agresszív, dühös leviatán apokaliptikus ábrázolásával.

A leviatán kérdésköre egész szerteágazó, mivel ismét egy félrefordításnak köszönhetően sárkány alakban is megjelenik egyes szövegekben. A Jelenések könyvében a leviatán egy hatalmas, vörös, szárnyas lényként mutatkozik meg, ami romlást és pusztulást hoz az emberiségre. Nem volt más, mint a Teremtő pusztító ellensége, a Sátán.